Non-stop Finnország

2011. április 11.

Ez a város vibrál. Ahogy megérkeztem a busszal Oszló belvárosába Rygge repteréről éreztem, hogy az időjósoknak megint igazuk volt: napsütés és kellemes tavaszi levegő (18°C!) vett körül. Hamarosan azon találtam magam, hogy pólóban sétálok a városban különböző illatok és szagok után szimatolva. Ezt az érzékemet el is feledtem! Míg Tamperében csak a büfé fahéj illatot árasztó süteményei és a lakótárs néha-néha előtörő bűze hagy nyomot orromban, addig Oszló folyamatos figyelmet kíván. Élvezem azt is, hogy mennyire sokszínű az embertömeg, ami körülvesz: minden vallás, bőrszín és égtáj képviselteti magát a városban, igazi multikulturális élményt nyújtva a látogatónak. A kedvenc képem az volt, amikor arabokat láttam az utcán ülve üveg csészében kockacukrot a teába kevergetni; ezt Észak-Afrikától várnám el, nem Norvégiától!

Kihagyhatatlan helyek:

Operaház: a partba nyúló épületet könnyű megmászni és a vakító márvány felületei szinte akaratlanul is napozásra kényszerít. A tetejéről pedig gyönyörű a kilátás a fjordokra.

Származási hely: Oslo

Vár: nagy területen helyezkedik el és sok régi ágyút is meg lehet csodálni. Ahogy látom, hogy a fegyverek a tengerre céloznak, könnyen eljátszom a gondolattal, hogy milyen lehet visszaverni a hajókon közeledő ellenséget – igazán romantikus gondolatnak tűnik ilyen időtávlatból. Ugyaninnen csábítóan hívogat már a kikötő, hogy még közelebb lehessen kerülni az emberekhez és a vízhez.

Kikötő: modern, új épületek, bennük a legcsillogóbb, legdrágább éttermek, az út mentén zenészek töltik meg dallammal a teret, embertömeg hömpölyög a fagylaltárusok körül. A vízen pedig jachtok lebegnek és komolyan elgondolkodtat a látvány: jó lenne vízre szállni és elhajózni, csendben nézni a tájat, élvezni a napsütést és a friss levegőt, hallgatni, ahogy a víz nyaldossa a hajótestet – és nem foglalkozni semmivel és senkivel. A kikötő végén két méterre a víztől fogyasztom ebédemet, majd hosszan relaxálok.

Sétáló utca (Karl Johans gate): a királyi palotától a központi vasútállomás egyik bejáratáig tartó út mellett annyi érdekes helyet és parkot látni, hogy nem tudok és akarok „csak úgy” végigmenni az egyik végétől a másikig. Az építészet kápráztat, a színes embertömeg pedig aktív: utcai zenészek, kitoloncolás ellen tüntető palesztinok, vallást hirdető vallásosok, üzletemberek, turisták és a jó időt megbecsülő norvégok vannak az utcán. Hegének igaza volt: olyan ritkán van napos idő Norvégiában, hogy ilyenkor az embereknek bűntudatuk lenne, ha nem mozdulnának ki. Így grilleznek, napoznak, sétálnak, játszanak, fényképeznek, az utcán ebédelnek és kávéznak, amíg be nem esteledik.

Hihetetlen boldogsággal töltött el ez az egész jó idő és pezsgés. Természetesen komoly nyomot hagyott bennem a finnországi hideg és szürkeség, így bár nem tudatosan, de mégis a tamperei érzéshez hasonlítom az oszlói hangulatot. Az eredmény: úgy érzem magam, mint amikor Madridban voltam. Hogy lehet, hogy másoknak nem tetszik ez a város?

Az aznapi Couchsurfing házigazdám kitörő örömmel fogadja, hogy mennyire jó a hangulatom a városban. Ő pedig nagyon barátságos, közvetlen és kedves figura. Jókat beszélgetünk arról, hogy milyen Norvégiából évente háromszor-négyszer Dél-Afrikába utazni és esőerdőket megmenteni, milyen mérnökversenyen részt venni, milyen emberek a norvégok, miért vagyok teás, milyen az ugandai tea, hová kötik az embert a gyökerei és mit is tartogat még a jövő. Mindezt az erkélyen ülve, friss ételt napsütésben és reggae zene mellett elfogyasztva, majd később egy bárban sörözve követtük el.

Oszló: bár korainak tűnhet a kijelentés, de most úgy érzem, te lettél a második kedvenc európai városom! 

Ez a bejegyzés gondolkodásra serkentő lesz. Mivel sok nemzet fiaival találkoztam már itt, hallottam néhány érdekes nézetet a történelemről. A tények nem lettek másak, csupán a szemszög eltérő. 

II. világháború. Az orosz verziója az utolsó éveknek úgy szól, hogy visszaverték azokat a mocskos nácikat és nagy szívességet tettek Európának azzal, hogy felszabadították a német uralom alól. Ezért tanították az előző rendszerben azt, hogy a szovjetek a felszabadítók, aki az felszabadító ellen harcol, az pedig ellenforradalmár. 

A mi szemszögünkből ez ugye kicsit máshogy hangzik: a náci helyett kommunista uralomra váltás nem igazán kelti a szabadság érzését. A népírtás helyett a máshogy gondolkodók mészárlása és kínzása szintén nem ad okot boldogságra. És itt kezdődik az önállóan gondolkodós rész: tegyük fel, hogy a németek eljutnak Oroszországig, de ott nem tudnak tovább haladni, mert az oroszok meg tudják védeni magukat. Azonban az oroszok nem támadnak vissza. Sztálin nem érzi fontosnak Európa sorsát. A nyugati fronton szintén megállítják a németeket, de további lépések nem történnek, a nácik feladják a küzdelmet és megelégszenek az addig megszerzett területtel, tehát Magyarország német uralom alatt van. 

Szerintetek ebben az esetben hogyan alakult volna Európa és Magyarország következő ötven éve? Hogyan alakult volna át a társadalom a náci uralom alatt? (Összehasonlítva a szocializmus alatti degradálódással.) A zsidók mészárlása után más nép következett volna? Fejlettebb lenne most a gazdaság, vagy hamar darabjaira hullott volna a birodalom?

Tessék a fórumot használni!

Újra repülőn ülök, Oszlóból Trondheimbe tartok. Ez már tényleg az a város lesz, ahol a versenyt kezdjük holnap. Előtte kis ismerkedés, városnézés, szállás elfoglalás a terv. "Szállás." Már voltam pár BEST eseményen, de eddig úgy tűnik, hogy ennek lesz a leggyengébben megszervezve a szállása, ugyanis az összes résztvevő egy nagyobb teremben fog a földre helyezett matracokon, a saját hálózsákjában aludni. Ráadásul a terem nem is túl nagy, nappal események is történnek ott, így össze is kell mindig pakolni, szóval érdekes lesz. De nem panaszkodom és várom is már eléggé. Hol is aludtam a legutóbbi éjjel? Vasútállomáson? Repülőtéren? Hostelben? Couchsurfing? Aludtam egyáltalán? 

Ha furán hangzik, hogy magamat kérdezem arról, hogy mit is csináltam pár órával korábban, akkor gondolkodj a következőn: lehet fapados járatokon netezni?

Most éppen repülőn ülök, időzónát váltok és hamarosan Oszlóban érek földet. Megkezdődik az egyhetes norvég üdülésem, amit BEST NordBEC mérnökversenynek hívnak. Mindenki azt mondja, hogy Oszló drága. Itt van a világ legdrágább McDonald's-a. Még anno Libanonból megismert norvég ismerősöm mondta, hogy annyira drága az ország, hogy még a németek is lakókocsival mennek oda és étterem helyett főznek magukra. De még a norvégoknak is drága, ezért buszokkal járnak át Svédországba vásárolni. Na, nézzük milyen az az északi ország, ahol hegyek is vannak!

Egy korábbi bejegyzésben írtam a nyerőgépekről. Kissé negatív képet festettem a finnekről, úgy éreztem, hogy megtaláltam azt a kínos pontot a társadalomban, amit még nem sikerült megjavítani. Az egyszerűség miatt magamat idézem:

Továbbra sem sikerül megfejteni, hogy miért teszik ezt, mire alapul ez a kultúrában. Biztos túl olcsó nekik az élet, vagy a nagy biztonságban kell egy kis adrenalin, ami felpezsdíti unalmas, rendezett hétköznapjaikat. 

Nos, ez nem egészen helyes. Ugyanis finn haverokat kérdezgetve kiderült, hogy akárhogy is játszol az automatán, mindig jóérzéssel hagyod ott. Ugyanis ha vesztesz, nem egy kapitalista teszi zsebre a pénzt, hogy abból 30 szaunás luxusvillát építsen. Nem, közel sem. Az egész rendszer központosítva van, és a gépekből befolyó bevételt jótékony célra folytatják. Érted? Ha nyersz, akkor örülsz, mert az neked jó. Ha vesztesz, akkor pedig jótékonykodtál, ezért megint csak nem érzed rosszul magad. 

Amikor először meghallottam, ez volt a reakcióm a minden szinten szervezettségről: na ne, még ez is? Még a nálunk rendezettebbnek mondott Ausztriából érkező lányokat is idegesíti néha, hogy itt minden annyira jól működik. Hiába, aki nem ilyen tökéleteshez közeli országban húzta le első két évtizedét, annak kell kanyar. Vagy legalábbis nehezebben szokik hozzá. Ezek után kinek jut eszébe Magyarországon a tökéletes mennyországról prédikálni? Halálra unnánk magunkat. Ja, azt már nem lehet. Akkor ez a pokol!

Finnországban lenni télen egy idő után unalmat hozhat. Minden nap ugyanolyan idő, ugyanaz a táj, nem látni állatokat (rovarokat se nagyon, ez mondjuk nem hiányzik), és az ételek is kezdenek ízetlennek tűnni. Ez azt az érzést kelti bennem, hogy jobban preferálnám az édenkert típusú országokat, ahol ezernyi friss gyümölcs, zöldség és fűszer vesz körül, amikből nagyon finom ételek készülnek és izgatják az ízlelőbimbóimat. Ez az érzés annak ellenére fellép, hogy a menzán mindig jár egy adag friss (khm, import) saláta, ahol mindenki magának választja az összetevőket, majd nagy adag meleg ételekkel, kenyérrel és tejjel is tölthetem a gyomromat. Bár Magyarországon több a friss étel, ennek ellenére az otthoni menza szánalomra méltó a finnhez képest. Otthon sehol sem kapsz 550-650Ft-ért általad összeállított salátát öntettel, bőséges köretet és húst/halat/zöldséget, öntetet, három szelet barna kenyeret vajjal, két pohár italt, amiből az egyik tej lehet. Igények szerint még három menü is van. Ilyen otthon nincs. Nem is lesz egy ideig, hacsak a kormány meg nem reformálja az egyetemi étkeztetést. Nagy adag, olcsó, egészséges étel.

Ez nem a legízletesebb összeállítás, de a lényeg látszik.

Az előbbiek mellet még mindig hiányzik valami igazán ízes, fűszeres étel. Ezért örültem nagyon az egyik nap improvizált ételemnek, amit káposzta currynek neveztem el. (Akit nem érdekel a gasztronómia, nem akar főzni, az most nyugodtan abbahagyhatja ennek a bejegyzésnek az olvasását.) Nagyon finom lett, a curry erős ízével, valamint az Erős Pista és a bors csípősségével. Igazi vega étel. Akit érdekel, annak leírom, hogy hogyan készült, de ez elég sok véletlen szerű elemet is tartalmaz és legközelebb biztosan nem így fogom elkészíteni.

Káposzta curry

Hozzávalók: fejes káposzta, só, tojás, rizs, curry, erős pista, bors, vöröshagyma.

Hogyan készítettem el: a tojásokat felvertem, összekevertem apróra vágott hagymával, némi mosott rizzsel, sóval, borssal erős pistával és apróra vágott fejes káposztával. Dobozoltam és pár nap múlva vettem csak elő a hűtőből. Pirítottam hagymát kevés olajon, megszórtam sok curryvel, hagytam még a melegen, hogy jobban kioldódjanak az ízek, majd az előbb említett keveréket és némi nagyobb szelet káposztát is ráöntöttem, feltöltöttem vízzel, hogy ellepje és főztem egy ideig. Legalább 20 percig a rizs miatt, de valójában nem tudom megmondani, hogy meddig főztem. Extra só kellhet hozzá, mert a káposzta elég édes.

Legközelebb rizst biztosan külön főzök, nem hagyom állni hűtőben a keveréket, mert az most sem volt szándékos, és tojást sem biztos, hogy teszek bele, mert eléggé rontja az összképet a kész ételben. Séfek, sok sikert!

Nemrég a családom nagyobbik része meglátogatott finnországi otthonomban. Együtt töltöttünk három napot, jókat ettünk és bejártuk a környéket. Felfedeztük Tampere legszebb részeit és le is fényképeztem őket. Történelmi tanulmányainkat felfrissítettük a Lenin múzeummal, és a művészet felé fordulva egy Műveszeti központba is ellátogattunk. Ők is megtapasztalták, hogy itt tényleg mindenki nagyon jól beszél angolul, és nem sajnálják azt, ami amúgy sem megfizethető: a kedvességet. A vasútállomáson sem monoton és unott hangon kérik a pénzt, a kalauz sem értetlenkedik azon, hogy nem az anyanyelvén beszélőkkel kell kommunikálniuk. 

Kellemes érzés, ha az egyetemen az egyik nagy ruhatárban hagyott kabátot nem kell félteni, mert nem lopják el. Bezzeg otthon. (Pl. BME) Kellemes érzés, ha a boltba egy nem üres szatyorral, vagy táskával megyünk be, és nem néznek tolvajnak. Bezzeg otthon. Bár otthon az előbbiekből kifolyólag lehet rá ok. Itt pedig az előbbiekből kifolyólag nincs rá ok. 

Viszont a finnek annyira spórolnak a szavakkal, hogy az már udvariatlanságnak tűnhet. Ha felveszem valakinek az elejtett sapkáját, nem köszönik meg. Ha meglöknek valahol, ahol kicsit nagyobb tömeg van, nem kérnek elnézést. Ez egy olyan kulturális különbség, ami biztosan nem jobb a magyarnál. 

Kaptam híreket az otthoni brutális áremelkedésekről az élelmiszerek terén. Tehát a forint erősödik, az otthoni ételek árai mennek fel, így egyre kevésbé állja meg a helyét, hogy a finnországi élelmiszerek drágák. Bár tényleg drágák, de a különbség csökken. Mindennapi ételeim közül néhány már olcsóbb is, mint otthon!

Egyelőre befejezem a különbségek elemezgetését, és inkább képeket mutatok a sok szöveg után.

Sajnos egyre megdőlnek itt tartózkodásom alatt a meleg rekordok is: már volt +7°C is, így egyre kevesebb eséllyel lehet kimenni az ingyenes, szabadtéri, jól karbantartott koripályára. Pedig idén extra sokat koriztam. Többet, mint az utóbbi fél évtizedben. Szám szerint ez olyan ötöt jelent. Kezdem egészen megszeretni, tanultam is néhány új technikát, így most már nem csak alap szinten tudok előre siklani és kanyarodni. Ez biztosan hiányozni fog a télből.

Két hete elmentünk a tamperei Ilves TYP-vel (ejtsd: teüpe) játszott hokimeccsére is. Régebben is tudtam, hogy a hoki az jó móka, de csak most láttam meg igazán, hogy milyen keményen fel tudják kenni egymást a falra a játékosok. Meg ellökni, fellökni, lenyomni, leütni. De a bírók mindig időben közbeavatkoztak, hogy bunyó ne alakuljon ki a az egymásnak feszülésből. Sajnos. Állat. Mennék máskor is.

A meccs után újabb motivációt kaptunk a jégen való csúszkálásra, így másnap, vasárnap elbuszoztunk Tampere északi tavához, a Näsijärvihoz, ahol pompás időben csúszkáltunk pár órát a kialakított négy kilométeres túra útvonalon. A nap erősen sütött, és úgy nézett ki az óriási tó, mint egy fehér sivatag. A közepén pedig egy világítótorony mellett egy kis büfé várt minket a hóban, ahol gyorsan elfogyasztottunk egy-egy grillkolbászt, ittunk egy kávét, majd a hóban, korcsolyával a lábunkon futóversenyt rendeztünk a letakarított jégig. Tó közepén, hóban, korcsolyában, télen, kabát nélkül friss grillkolbászt enni... ez is új élmény.