Egy korábbi bejegyzésben írtam a nyerőgépekről. Kissé negatív képet festettem a finnekről, úgy éreztem, hogy megtaláltam azt a kínos pontot a társadalomban, amit még nem sikerült megjavítani. Az egyszerűség miatt magamat idézem:

Továbbra sem sikerül megfejteni, hogy miért teszik ezt, mire alapul ez a kultúrában. Biztos túl olcsó nekik az élet, vagy a nagy biztonságban kell egy kis adrenalin, ami felpezsdíti unalmas, rendezett hétköznapjaikat. 

Nos, ez nem egészen helyes. Ugyanis finn haverokat kérdezgetve kiderült, hogy akárhogy is játszol az automatán, mindig jóérzéssel hagyod ott. Ugyanis ha vesztesz, nem egy kapitalista teszi zsebre a pénzt, hogy abból 30 szaunás luxusvillát építsen. Nem, közel sem. Az egész rendszer központosítva van, és a gépekből befolyó bevételt jótékony célra folytatják. Érted? Ha nyersz, akkor örülsz, mert az neked jó. Ha vesztesz, akkor pedig jótékonykodtál, ezért megint csak nem érzed rosszul magad. 

Amikor először meghallottam, ez volt a reakcióm a minden szinten szervezettségről: na ne, még ez is? Még a nálunk rendezettebbnek mondott Ausztriából érkező lányokat is idegesíti néha, hogy itt minden annyira jól működik. Hiába, aki nem ilyen tökéleteshez közeli országban húzta le első két évtizedét, annak kell kanyar. Vagy legalábbis nehezebben szokik hozzá. Ezek után kinek jut eszébe Magyarországon a tökéletes mennyországról prédikálni? Halálra unnánk magunkat. Ja, azt már nem lehet. Akkor ez a pokol!