Sajnos egyre megdőlnek itt tartózkodásom alatt a meleg rekordok is: már volt +7°C is, így egyre kevesebb eséllyel lehet kimenni az ingyenes, szabadtéri, jól karbantartott koripályára. Pedig idén extra sokat koriztam. Többet, mint az utóbbi fél évtizedben. Szám szerint ez olyan ötöt jelent. Kezdem egészen megszeretni, tanultam is néhány új technikát, így most már nem csak alap szinten tudok előre siklani és kanyarodni. Ez biztosan hiányozni fog a télből.
Két hete elmentünk a tamperei Ilves TYP-vel (ejtsd: teüpe) játszott hokimeccsére is. Régebben is tudtam, hogy a hoki az jó móka, de csak most láttam meg igazán, hogy milyen keményen fel tudják kenni egymást a falra a játékosok. Meg ellökni, fellökni, lenyomni, leütni. De a bírók mindig időben közbeavatkoztak, hogy bunyó ne alakuljon ki a az egymásnak feszülésből. Sajnos. Állat. Mennék máskor is.
A meccs után újabb motivációt kaptunk a jégen való csúszkálásra, így másnap, vasárnap elbuszoztunk Tampere északi tavához, a Näsijärvihoz, ahol pompás időben csúszkáltunk pár órát a kialakított négy kilométeres túra útvonalon. A nap erősen sütött, és úgy nézett ki az óriási tó, mint egy fehér sivatag. A közepén pedig egy világítótorony mellett egy kis büfé várt minket a hóban, ahol gyorsan elfogyasztottunk egy-egy grillkolbászt, ittunk egy kávét, majd a hóban, korcsolyával a lábunkon futóversenyt rendeztünk a letakarított jégig. Tó közepén, hóban, korcsolyában, télen, kabát nélkül friss grillkolbászt enni... ez is új élmény.
