Non-stop Finnország

Múltkor meghívott vacsorára két kínai srác, az egyik hongkongi, a másik malajziai kínai. Elég sok érdekes dolgot megtudtam tőlük. Kezdjük Malajziával! Malajziában három népcsoport, a maláj, a kínai és a thai él együtt. A túristáknak természetesen ezt úgy reklámozva, hogy minden rendben van, milyen csodálatosan és harmonikusan élhetnek együtt különböző nemzetiségek. A valóság azonban másként fest.

Néhány évtizede a malájok nagyon bedühödtek a kínaiakra, akik a gyarmatosítókkal együtt kerültek a szigetekre, mert kezükben központosult a gazdasági hatalom jelentős része. Tehát úgy döntöttek, hogy a megoldás az lesz, hogy kiirtják őket a Malajziából. Ez eltartott egy ideig és nem is fejeződött be teljesen, de a kínaiak azóta is diszkriminálva vannak az országban, sokan nevet változtattak és jelenleg is elrejtik identitásukat, mert félnek. Ezért a kínaiak többsége már külföldön tanul tovább, így került Billy is Kínába. Hasonló a történelem az Európaihoz, ugye?

Kis kitérő a nevekre: a távol-keletiek többsége, ha Európába vagy Amerikába utazik, feltétlenül kerít magának egy olyan nevet, amit mi is ki tudunk ejteni, ugyanis a távol-keleti nyelvek hangképzése annyira más, hogy soha nem jegyeznénk meg kedvenc koreai, tajvani, vagy éppen maláj ismerőseink nevét. Ezek a nevek vagy angol nevek (Billy, Bee, Diana, Ivan (tudom, ez orosz)), vagy az eredeti név angol verziója (Hailey, Si Young, Soyeon). 

Hangolódjunk rá Hongkongra a videóval:

Hong Kong from Memorias de Oriente on Vimeo.

Hong Kong Kína részét képezi, de még viszonylag független is, saját szabályokat hozhatnak és nincs ott kommunista diktatúra. Politikai szempontból nézve egy sokkal előnyösebb hely, mint Kína, azonban elég nagy nyomás is van rajtuk, hogy olvadjanak be a birodalomba. A különbség annyira számottevő, hogy azt állította Billy és Ivan, hogy csupán a viselkedésük alapján meg tudják állapítani, hogy ki származik Hong Kongból és ki Kínából. 

Az ellenállás Kínával szemben jellemző módon az írás különbségével is fokozható, ezért míg Kínában hosszú idő alatt elérték, hogy egyszerűsített írásjeleket használjanak mindenütt, addig Hong Kong úgy döntött, hogy a tradicionális írást tartja meg. Ehhez hasonló módszert használnak a nemzeti identitás erősítésére a Balkáni térségben is.

Azért vannak hátrányai annak is, ha valaki ebben az említett városban él. Mivel mezőgazdasága nincs helyhiány miatt, ezért minden étel importból származik. Így például a friss, bolti tojásnak olyan íze van, mintha két hónapot állt volna már a hűtőben. Ezzel át is térek arra, hogy mi is volt terítéken aznap este: malajziai stílusban elkészített kínai csirke. Már nem annyira meglepő módon evőpálcák helyett csak kanál is villa szolgált evőeszközként. Ők azt állítják, hogy nem nagyon jutnak késhez otthon éttermekben, és gyakorlatilag a szeleteléstől kezdve a hámozásig mindent meg lehet oldani ezekkel az evőeszközökkel is. Ez tény. De nem azt jelenti, hogy könnyű is.

Tehát a Magyarországon az utóbbi évtizedekben mostohaként kezelt főtt hús került az asztalra. Az tény, hogy egészen más ízvilága van egy főtt húsnak egy sütőben sütött, grillezett húshoz képest, de ennek ellenére egészen népszerű más tájain a Földnek a főtt csirke is. Emlékszem, hogy anno Bejrútban, a palesztin menekültek lakta Sabra nevezetű negyedében ettem még anno kiváló főtt csirkét egy apró kis büfében egy kedves asszonynál görög barátommal. 

Lássuk a receptet!

Kínai főtt csirkecombok malajziai stílusban, Billy és Ivan szerint elkészítve

Hozzávalók:

- gyömbér

- só

- fokhagyma

- rizs

- csirkecomb

Szószhoz:

- fokhagyma

- chili paprika

- citrom

Leveshez:

- só

- répa

Elkészítés:

A csirkecombokat serpenyőben elkezdjük sütni, hogy a bőréből kisüljön egy kis zsír. Ha ez megtörtént, kivesszük a combokat, a kisült zsírba tesszük az apróra szeletelt fokhagymát és a gyömbér szeleteket. Kicsit pirítjuk, majd ráöntjük a rizst, amit szintén pirítunk. Félretesszük. A combokat egy másik lábosba tesszük, feltöltjük vízzel, hogy éppen ellepje. Sót, esetleg gyömbért, fokhagymát teszünk bele. Felforraljuk, majd tovább forraljuk 10 percig, majd fedőt teszünk rá és további 20 percig a vízben hagyjuk. Ha ezzel készen vagyunk, akkor a levet ráöntjük a rizsre (kb. kétszeres mennyiségben) és benne megfőzzük a rizst. A végén esetleg vajat is keverhetünk bele. A csirkecombokat 5 percre hideg (jeges) vízbe tesszük, így a hideg hús mellett a forró rizs jobban érvényesül.

A szósz elkészítése: citromot kifacsarjuk, levébe apróra vágott fokhagymát és chili paprikát teszünk.

A leves elkészítése: sós vízben megfőzzük a répaszeleteket, ha van, szárított kagyló is kerülhet bele. Persze ez a legalapabb eset, más épp nem volt a hűtőben.

Tálalás: mindenki kap a tányérjára rizst és főtt combot, valamint egy-egy tálba levest. A szószt egy közös tálkába tesszük. Evőeszközök: kanál és villa. A hús falatokat a szószba mártogatjuk, majd rizzsel és alkalmanként egy kanál levessel fogyasztjuk.

Jégkorong világbajnokság zajlott nemrégiben egy korábbi magyar városban, Pozsonyban. Mivel Finnországban a futball annyira gyengének számít, hogy Magyarországgal vannak egy csoportban, ezért inkább sokkal stílusosabban a hoki a nemzeti sport. És persze azért, mert jók benne. Sokszor voltak a top háromban világbajnokságokon, legutoljára 1994-ben nyerték meg Svédországban, Svédország ellen. A nagy rivális.

Most pedig újra eljött a pillanat, döntőt játszottak újra Svédország ellen. A hihetetlenül pörgős meccsnek nagyon szép vége lett. Tizenhat év után 6:1-re Finnország nyerte újra a világbajnokságot! (16=>1:6) Éljen! Az összefoglalót pedig itt lehet megtekinteni:

Haverok Tampere centrumban voltak és akkora ünneplés kerekedett, hogy a tömeg nekiállt a szökőkútban fürdeni a főtéren. Haveromék még egy hírbe is belekerültek a helyi újság weboldalán.

Aki még mindig érdeklődik a finn kultúra és nyelv iránt, annak igazi csemege lesz ez a bejegyzés. Mivel a rövid téli és hosszú nyári napokon nincs mit csinálniuk a finneknek, inni pedig nem lehet szünet nélkül, ezért alkalmanként mókás kis játékokkal ütik el az időt. A következő videóösszeállítás a "The Dudesons" c. sorozatból származik, ahol megfigyelhető, hogy milyen szép a finn erdő nyáron, milyen járművekkel rendelkeznek az átlagos finnek, milyen akcentussal beszélik az angolt (nekem komolyan kezd magyar vidéki hanzásúnak tűnni az egész nyelv). 

Amúgy ez finországi Jackass. Anyu, apu: ne nézzétek meg!

Az alábbi térképen lehet látni, hogy merre fogok utazgatni május vége felé, mielőtt haza repülök. Méghozzá így: május 20. Tampere-[repülő]-Riga (Lettország)-[busz]-Tallinn (Észtország)-[hajó]-Helszinki (Finnország)-[hajó]-Szentpétervár (Oroszország)-[hajó]-Helszinki (Finnország) május 27.-[vonat? autó?]-?

View Baltic grand trip in a larger map

Minden jegyet megvettem. Egy ember. Egy hátizsák. Nyolc nap. Négy város. Busz. Vonat. Hajó. Repülő.

Várom.

[Tampereen teknillinen yliopisto / Tampere University of Technology / Tamperei Műszaki Egyetem]

Nemrég egy filmet néztünk meg az egyetemen este. Bizony, este is bejárunk az egyetemre, mert a diákigazolványunkkal és saját számkódunkkal be tudunk jutni az épületekbe bármikor, és van néhány számítógépterem, amit ilyenkor lehet használni. De mi egy kisebb előadóba mentünk, mert ott volt projektor is, amit szabadon lehet használni esténként. Csoportos filmnézésre tökéletes. Jó, mi?

Egy átlagosnál hosszabb napom reggel nyolckor kezdődik az egyetemen. Mondjuk tízig vagy tizenkettőig van az első (kettő) órám, délben pedig a kollégákkal kiválasztunk egy menzát a három közül, ahol az elnyújtott ebéd egyig is eltarthat. Utána kettőig a csoportmunka jegyében tartunk megbeszélést, gépész klub termében töltöm az időt, vagy az egyik számítógépteremben kockulok. Csoportmunka: mert szinte minden tantárgyból van valami nagyobb terjedelmű házi, amit 3-4 fős csoportokban kell megoldani, így szükség van együttműködésre. Gépész klub: mivel tag vagyok, bejárhatok a klubba kártyázni, kávézni, meg ilyenek. Kockulás: tele van az egyetem szabadon használható gépekkel és számítógéptermekkel, így ez a tökéletes idő elintézni az e-mail-eket, vagy egy házin dolgozni.

Kettőtől négyig újabb előadást hallgatok, majd újabb egy óra szabad, de ennyi idő alatt nem érdemes hazamenni, mert öttől floorball van szerdánként. Ha szerencsém van, akkor ezzel vége is. Ha nincs szerencsém, akkor az egyik laborban kell dolgoznom, vagy újabb megbeszélést kell tartani.  Tehát nem ritka, hogy reggel nyolctól este hatig, vagy még tovább az egyetemen vagyok. És jó ez nekem? Miért lenne rossz? Míg otthon az is csoda, ha bemegyek egy előadásra, addig itt szinte minden órára bejárok, még azokra is, amikre nem kötelező, vagy unalmasak. Túl lehet élni. És a lyukasórákban értelmesen el lehet tölteni az időt, elérhető a kaja, a kávé, az internet, és ha egyik sem tetszik, akkor csak végigsétálok az összes épületet összekötő folyosókon (6 hónap tél!) és biztosan találok egy ismerőst, akivel le lehet állni beszélgetni.

Itt a félévek helyett negyedek vannak. Az első és a harmadik negyed után egyhetes vizsgaidőszak következik, a második és negyedek után hosszabb. A tárgyak között pedig vannak, amik csak egy, de van, ami akár négy negyedes is. Nem is beszélve azokról, amik mindentől függetlenül valahol az egyik negyed közepén kezdődnek el és a másik közepén fejeződnek be. Szerencsére nem összezavaró. Aztán van itt elektronikus tanulmányi rendszer is, amit Neptun helyett Pop-nak hívnak, valamint van itt Moodle rendszer is: ez a tantárgyaknak egy felülete, ahová az oktatási anyagok kerülnek fel, friss információkat lehet közzé tenni, vagy fórumként lehet használni. Mindenki kap saját e-mail címet is, aminek a használata sokszor elkerülhetetlen, pedig egyáltalán nem bírom ezt a Horde rendszert.

Az eddigi tapasztalatok alapján a tanárok rendesek voltak és segítőkészek, de természetesen van néhány nagyon pocsék előadásokat adó is. Eddig még csak három vizsgám volt, akadt köztük könnyebb és nehezebb is. Puskázni nem szokás, ha valaki mégis megtenné, azt keményen szankcionálják. A csoportmunkáknak köszönhetően a világ minden tájáról dolgoztam már együtt emberekkel, és többnyire szerencsém volt velük. Akikkel pedig nem, azokról inkább nem írok semmit.

Mivel még mindig Finnországról beszélek, hozzá kell tenni, hogy a rektornak van saját szaunája, ami az irodájából nyílik, de a temperei mérnökverseny estéjén a Konetalo épület alagsorában szintén szaunával ünnepeltünk. Meglepő? Egyre kevésbé. Itt még a metálfesztivált is Szaunának hívják.

Jobb-e az oktatás itt, mint otthon? Azt nem tudom, mert az angol nyelvű tárgyakat főként külföldiek oktatják itt. De érezhetően gyakorlatiasabb a sok csoportmunka miatt. A saját szakirányomra vonatkozóan sem tudok összehasonlítást végezni, mert itt nem sok olyan hasonló tantárgy van, amit fel tudtam venni. Viszont egy dologban biztos vagyok: itt jobb az egyetemen lenni.

[Még több kép.]

[A verseny második napján…]

Alig néhány óra alvás után kaptuk meg a második feladatot: két és fél óra alatt oldd meg, hogy a Fukushimában történt nukleáris balesethez hasonló még egyszer ne történhessen meg! Természetesen prezentációval.

A csapatunk válasza erre az atomenergia használatának felfüggesztése volt. Adtunk is rá alternatívákat, hogy miből lehet energiához jutni, de éreztük azt is, hogy ennyi idő alatt képtelenség olyan mértékben átgondolni a dolgot, hogy ne csak rizsázás legyen az egészből. A fáradtságunknak köszönhetően iszonyatosan jól szórakoztunk a prezentáció elkészítése közben, mert folyamatosan azt éreztük, hogy lehetetlen lesz ezt a sok semmitmondó szöveget röhögés nélkül elmondani. Ennek ellenére sikerült komoly arccal pocsék módon előadni az amúgy nem rossz ötletet. A csapatok többségének ez volt a válasza: három, egymástól független biztonsági rendszer mondta fel a szolgálatot Fukushimában? Akkor legyen egy negyedik is! Az atomenergiából doktorált professzorok helyett azonban ekkor is csak három hallgatót kellett meggyőzni.

Származási hely: Trondheim NordBEC

Volt még egy harmadik napja is a versenynek, de ekkor az esettanulmányos csapatoknak már nem volt dolguk, csak a lazacos szendvicset kellett elfogyasztani délben egy jó adag kávé kíséretében. Délután még a főtámogató előadását kellett meghallgatni az olajkutatásról, majd egy újabb érdekfeszítő prezentáció keretin belül megtudtunk egy s mást a norvég hallgatók külföldi lehetőségeiről. Most már tudom, hogy Norvégia olajon csücsül és kőgazdag (a világ top4 leggazdagabb országai között szerepel), és nem ez volt az első alkalom, amikor egy norvégtól azt hallottam, hogy „Nagyon sok pénzünk van.” Tehát nem volt ez haszontalan, de amikor azt mondták, hogy minden egyetem képviselete dobjon össze egy prezentációt fél óra alatt a helyi külföldi tanulmányi lehetőségekről, akkor mindenki pokolba kívánta már őket.

Este egy hotelben egy gála várt minket ízetlen steakkel és a díjátadóval. Tudtuk, hogy a rossz második prezentációnk miatt kicsi az esélyünk a nyerésre, de azon meglepődtünk, hogy a kategóriánkból az Apple fivérek lettek a másodikak. Hiába, a zsűri tényleg pocsék volt. A másik tamperei csapat pedig azzal diszkvalifikálta magát a gyakorlatos kategóriában, hogy az egyik tag rányomult az egyik zsűritag barátnőjére. Öreg hiba.

Az esti buli után le lehetett vonni a következtetéseket: bár nem nyertünk, semmit sem vesztettünk. A gyengélkedő szervezés ellenére azért volt néhány jó pont is: a reggeli mindig időben volt, a lazacos szendvics finom, és jó dolog a fáradtságtól kábultan bambulni a fjordokat a partról, miközben mellettünk egy vasúti híd nyílt fel negyedóránként, hogy ki- vagy beengedjen egy hajót a belső kikötőbe. És persze a vörös épületes buli.

[A verseny első estéjén…]

A vacsora után bolondériázásba kezdtünk. Az egész bagázs a belvárosban kötött ki és a Rick’s-ben buliztunk egy ideig, ahol aznap este norvég mércével nézve a sör ingyen volt. 2,5€. Átlagos helyen ugyanez 6-10€. Az emberek kezdtek eltűnni, a végére már csak a másik tamperei csapat és mi maradtunk. Nyolc ember, nyolc különböző országból, mégis Tamperét képviseltük.

Miután kellemes hangulatban mi is a szállás felé vettük az irányt, feltűnt egy piros épület, ahol úgy tűnt, hogy még mindig sokan buliznak. Bementünk hát, felderítés volt a feladat. Több kisebb helységet találtunk, ahol más-más zenére táncoltak vagy ittak az egyetemisták. És nem hittünk a szemünknek: minden irányból gyönyörű norvég lányok, sokan csak fehérneműben közeledtek és távolodtak, táncoltak, lányokkal és fiúkkal smároltak. Ez a látvány és környezet olyan szinten meghaladta minden eddigi bulis tapasztalatomat, ugyanígy a többiekét, hogy muszáj volt rá magyarázatot találni. Az egész a hihetetlenül tökéletesnél is jobbnak tűnt, elgondolkodtam rajta, hogy ez lehet-e a jól megérdemelt mennyország.

Egy normál öltözékes lányt leszólítottunk:

• -          Helló! Te figyu, mi ez az egész itt?
• -          Te miért beszélsz angolul?
• -          Ja, tudod, külföldiek vagyunk, mérnökverseny, blablabla, Finnország.
• -          Nektek nem kellene itt lennetek. Hogy jutottatok be?
• -          Az ajtón.
• -          Mindegy. Ez egy Hallgatói Képviseletes privát parti. Tilos fényképezni.

Ennyi lényegtelen információ után inkább elmerültünk az éjszakában…

2011. április 12-16. Trondheim

Oszló, vonat, repülőtér, repülő, repülőtér, busz, Trondheim. Sikerült abban a megállóban leszállni a buszról, amit megadtak a mérnökverseny túlélési útmutatójában. Hidegebb volt, de jól éreztem magam, amikor leszálltam utolsó utasként a buszról. Csak egy hátizsák, új város, új kihívások! Néhány levegővétel után furcsa érzésem támadt. Valami hiányzik.

Származási hely: Trondheim NordBEC

Még láttam a sarkon bekanyarodni azt a buszt, ami elvitte a bőröndömet, mert elfelejtettem kivenni a csomagtartóból. Jókedvem lelohadt, gondolkozni kezdtem, hogy mit tehetek. Mivel ezek a buszok kb. 10-15 percenként járnak, megvártam a következőt és a sofőrt kérdeztem meg, hogy mit is lehet tenni ilyen helyzetben. Mivel úton volt, bár utasa már nem volt, azt mondta szálljak fel, mindjárt kitaláljuk. A sarkon túl megálltunk, majd néhány telefonhívás után kijelentette, hogy ha visszafutok az előző megállóba, de az út másik oldalára, akkor még elérhetem azt a buszt, ami a csomagommal mászkál, de biztosan nincs több időm, mint két perc. Köszi, helló! – és 1 perc múlva már az említett helyen vártam a járatot. Tíz perc után jött csak a busz, és nem volt nála a csomagom.

Oké, akkor a verseny szervezőivel kell beszélnem – gondoltam. De ők hol vannak? Elvileg várniuk kellene rám a megállóban. Küldtem nekik egy SMS-t, pár perc múlva már megkaptam az infót, hogy merre kell menni, ahol megtalálom őket. Segítőkészek voltak, és megígérték, hogy elintézik a csomagom ügyét. Mivel minden ruhám és kábelem (telefonok, laptop, kamera) az elveszett csomagban volt, nem voltam boldog. Ennek ellenére örültem neki, hogy ha már megtörtént, akkor Norvégiában történt meg, ahol mindenki beszél angolul és nem szokványos talált csomagokat eltulajdonítani.

Később kaptam az utasítást, hogy hol és mikor jön az a járat, ami a csomagomat cipeli már néhány órája. Mivel minden gyalogos távolságra volt, ezért ebbe a buszmegállóba is elgyalogoltam. Megjött az busz: kérdezem a sofőrt, hogy van-e nála elvesztett csomag, erre csak rázza a fejét, majd felnyitja a csomagtartót, ami üres. Fene. Tizenöt perc várakozás után jött a következő. A sofőr még ennyit se mondott, csak felnyitotta a csomagtartót: megvan a bőröndöm!

A délután és este hátralevő része városnézéssel és a szállás elfoglalásával telt. Ez előbbi meglehetősen látványos volt. Ez utóbbi pedig sokkal kevésbé: hatvan ember egy helységben, matracokon? Tömegszállás. Ekkor már kezdtem érezni, hogy a verseny szervezése nincs a legjobb kezekben.

A BEST mérnökversenyen volt gyakorlatis rész is, de minket az esettanulmányba osztottak be. Első napi feladat: van egy cég, álneve ADIZO, ami igenis törődik a munkavállalóival és a beszállítóival is, tényleg megpróbál javítani a helyzetükön. Azonban az amúgy főként bútorokkal foglalkozó cég egyik dél-afrikai szőnyeg beszállítója fiatal gyermekeket dolgoztat, ami kevésbé a beszállítóra, nagyobb részt az ADIZO-ra vet rossz fényt. Kérdés: mit csináljon a cég? Ellenőrizze jobban a beszállítót? Ellenőriztesse jobban másokkal? Hagyja ott a környéket? Marketing kampánnyal tussolja el az ügyet? Öt óra alatt kellett erre választ adni az internet segítsége nélkül, viszont a végén kész prezentációt is kellett felmutatni.

Erre egy elég jó megoldást sikerült kitalálnunk, ami nem rugaszkodott el a valóságtól, sokkal inkább az első lépést adta meg a szegény gyermekeknek a mókuskerékből való kijutáshoz. A legidiótább ötletet a göteborgi gazdag srácok csapata adta, akik kizárólag Apple termékekkel voltak felszerelkezve és folyamatosan úgy voltak öltözve, mintha épp golfozni indultak volna. Leginkább az amerikai Facebook testvérekre emlékeztettek. Ők úgy képzelték, hogy egy észak-európai cég néhány millió euró felajánlásával képes lesz felszámolni egy afrikai országban a teljes gyermekmunkát és meg tudják reformálni az egész közoktatást, hogy egy év múlva már mindenki boldog legyen. Hihető.

A sikeres prezentációnk után az amúgy érthetetlen módon csupán a szervezőkből álló zsűri nem hirdetett eredményt, mert másnap is várt még ránk egy hasonló feladat. Jogos volt a kérdés: egy mérnökversenyen a zsűriben miért nincs legalább egy hozzáértő ember, vagy legalább valaki a cégtől? Amúgy elég valószínű, hogy ADIZO = IKEA.