Nemrég a családom nagyobbik része meglátogatott finnországi otthonomban. Együtt töltöttünk három napot, jókat ettünk és bejártuk a környéket. Felfedeztük Tampere legszebb részeit és le is fényképeztem őket. Történelmi tanulmányainkat felfrissítettük a Lenin múzeummal, és a művészet felé fordulva egy Műveszeti központba is ellátogattunk. Ők is megtapasztalták, hogy itt tényleg mindenki nagyon jól beszél angolul, és nem sajnálják azt, ami amúgy sem megfizethető: a kedvességet. A vasútállomáson sem monoton és unott hangon kérik a pénzt, a kalauz sem értetlenkedik azon, hogy nem az anyanyelvén beszélőkkel kell kommunikálniuk.
Kellemes érzés, ha az egyetemen az egyik nagy ruhatárban hagyott kabátot nem kell félteni, mert nem lopják el. Bezzeg otthon. (Pl. BME) Kellemes érzés, ha a boltba egy nem üres szatyorral, vagy táskával megyünk be, és nem néznek tolvajnak. Bezzeg otthon. Bár otthon az előbbiekből kifolyólag lehet rá ok. Itt pedig az előbbiekből kifolyólag nincs rá ok.
Viszont a finnek annyira spórolnak a szavakkal, hogy az már udvariatlanságnak tűnhet. Ha felveszem valakinek az elejtett sapkáját, nem köszönik meg. Ha meglöknek valahol, ahol kicsit nagyobb tömeg van, nem kérnek elnézést. Ez egy olyan kulturális különbség, ami biztosan nem jobb a magyarnál.
Kaptam híreket az otthoni brutális áremelkedésekről az élelmiszerek terén. Tehát a forint erősödik, az otthoni ételek árai mennek fel, így egyre kevésbé állja meg a helyét, hogy a finnországi élelmiszerek drágák. Bár tényleg drágák, de a különbség csökken. Mindennapi ételeim közül néhány már olcsóbb is, mint otthon!
Egyelőre befejezem a különbségek elemezgetését, és inkább képeket mutatok a sok szöveg után.